Van beleszólásunk?
2020.05.28
Van-e beleszólásunk a sorsunk alakulásába vagy minden előre elrendeltetett? Visszatérő gondolat ez nálam, pláne mióta egyre több mindent próbálok az ezotéria síkjából megközelíteni.
Hiszek benne, hogy a nagy könyvben, a "sors könyvében" mindenki már a leszületése előtt megírta, mi az, ami ebben az életben vár majd rá, hogy a karmát beteljesítse. Viszont minden, ami itt, ebben az életben vár ránk, összefüggésben van a korábbi életek tetteivel, ugyanazon lelkekkel találkozunk most is, mint már annyiszor korábban, csupán a földi porhüvelyünk más és más. Azokkal a lelkekkel most is találkoznunk kell, valami furcsa okból felismerjük egymást. Felismerjük, pedig egyikünk sem hasonlít korábbi önmagához.
És attól függően, hogy az előző életünkben milyen viszonyban voltunk az illetővel, már a találkozás első pillanatában érezzük, hogy a másik szimpatikus-e nekünk vagy sem. fotó: internet