Csakazértis! 

Meg fogom mutatni, hogy egy nő, közel az ötvenhez ( milyen furcsa ezt leírni... :D ), igenis fel tud állni és újra tudja építeni magát! Akit kisemmiztek, mert túl jó szíve van és túlzottan megértő volt, aki hosszú éveket élt le egy házasságban társas magányban, akit a lehető legkülönfélébb módokon próbáltak lejáratni amikor végre öntudatára ébredt. Akinek megpróbálták bemagyarázni, hogy rossz szemszögből ítéli meg a saját helyzetét és gondolatait, érzéseit. Akit terrorban tudtak tartani és bántottak, mert összeszorított fogakkal nagyon sokáig csak az lebegett szeme előtt, hogy a családját egyben kell tartania. Aki párja mellett soha nem teljesedhetett ki, mert szárnyait örökké a földre rántották ...

Tudod, menj te a p...ba!

Megkaptál mindent, nem kellett újra felépítened az életedet, maradtál a készben, a jól megcsináltban, a kényelemben. Foggal-körömmel ragaszkodtál minden egyes szöghöz, még ami nem illetett, ahhoz is. Semmire nem kellett pénzt költened, mert a ház, a berendezés ott maradt, téged szolgált.
Meg sem fordult a fejedben, hogy gyerekeid milyen ágyon fognak aludni az új helyükön, egyáltalán, lesz-e ágy, amire lehajthatják a fejüket...

Lassan hat év telt el. A közösen összerakott életünkből egy fillért sem láttam. Én nem pereskedek. Méltatlannak találnám magamhoz a helyzetet, mert bár ezt (is) hangoztatod, én nem vagyok anyagias. Elkezdtem felépíteni egy új életet, és már nem harcolok a régiért, a régivel.

...

Nézek ki az ablakon, s várom, hogy essen a hó. Azt mondták, ma esni fog.... Hideg szél fújt egész nap, csontig hatoló. Azt mondták, esni fog....

Bámulok ki az ablakon, s kínzóan érzem a hiányodat. Minden percben, minden pillanatban eszembe jutsz. Vagyis, ott vagy, bennem élsz. Kitörölhetetlenül, örök nyomot hagytál bennem. Még soha, senkit nem éreztem ennyire közelinek magamhoz. 

Van-e beleszólásunk a sorsunk alakulásába vagy minden előre elrendeltetett? Visszatérő gondolat ez nálam, pláne mióta egyre több mindent próbálok az ezotéria síkjából megközelíteni. 
   Hiszek benne, hogy a nagy könyvben, a "sors könyvében" mindenki már a leszületése előtt megírta, mi az, ami ebben az életben vár majd rá, hogy a karmát beteljesítse. Viszont minden, ami itt, ebben az életben vár ránk, összefüggésben van a korábbi életek tetteivel, ugyanazon lelkekkel találkozunk most is, mint már annyiszor korábban, csupán a földi porhüvelyünk más és más. Azokkal a lelkekkel most is találkoznunk kell, valami furcsa okból felismerjük egymást. Felismerjük, pedig egyikünk sem hasonlít korábbi önmagához. 
És attól függően, ...

Milyen furcsa az élet... Időnként elénk tol egy - egy embert, akivel már az első pillanatban érezzük, egy hullámhosszon vagyunk, akivel nagyon kellemesen telik az idő, tök jókat tudunk beszélgetni, s pár perc után úgy hisszük, ezer éve ismerjük egymást. 
S valóban. Valamikor, valahogyan közünk volt már egymáshoz, egy más életben, egy másik dimenzióban, csak elfelejtettük. Törlődött, s ebben az életben mindent újra kell kezdeni, helyrehozni a karmát úgy, hogy a fonalat nem tudjuk felvenni, de bízunk abban, hogy majd most nem rontjuk el. Mert érezzük, hogy azzal a másikkal van valami közös dolgunk, valami elintézetlen, lezáratlan történetünk.
   Mégis, amikor már kezdenének az apró kis mozaikok összeállni, akkor a másik eltűnik az ...

Élni jó!
S bár a képen egy gyönyörűséges őszi táj tárul szemünk elé, mely egy kicsit az elmúlást juttatja eszünkbe, de jól tudjuk, minden vég valami másnak, újnak a kezdete. A természet is él, változik, megújul, mint ahogyan mi emberek is tesszük ez időről időre. Mert élni jó!
E szlogen jegyében íródik ez a blog, életről, érzelmekről, érzésekről, érzékelésekről a mindennapi, hétköznapi életből vett megtapasztalások alapján. 
Tarts velem!